2016. április 16., szombat

Mi az ageLOC®?

Az ageLOC® egy új technológiát jelent, amit termékeink kifejlesztésénél alkalmaztunk. Ennek a technológiának a segítségével a Nu Skin Enterprises a kozmetikumok és táplálék kiegészítők egy olyan új generációját vezeti be a mindennapjainkba, melyeknek hatékonysága sejt szinten is mérhetővé vált.

Minden ageLOC termékünk kifejlesztésénél az összetevők kiválasztását génexpressziós vizsgálatok előzték meg. Ezen vizsgálatok során különféle természetes összetevők hatásait elemezték sejt szinten. A vizsgálatok célja olyan természetes anyagok újrafelfedezése volt, melyek pozitív hatásait többé-kevésbé eddig is ismertük, viszont hatásosságuk az ageLOC tudomány segítségével, a génműködés szintjén is mérhetővé vált.

Az ageLOC® egy új tudományt jelent, ahol a kozmetikai- és táplálkozás tudomány összekapcsolódik a genetikai háttérismerttel, kihasználva annak lehetőségeit. A 2000. évre több egyetem és kutató labor együttes munkájával sikerült a teljes emberi genomot feltérképezni. Azonban hiába lettünk tisztában minden egyes molekulával az emberi génkészletben, a tulajdonságokat nem ismertük amelyeket ezek a gének kódoltak. 2000 után egy verseny kezdődött, mely során a különböző egyetemek és laboratóriumok, a génekhez kapcsolódó tulajdonságokat kezdték el keresni. A LifeGen Technologies ebben a versenyben a fiatalsághoz és az öregedés folyamatához kapcsolódó gének megismerését tűzte ki célul. A 8 évnyi megfeszített munka meghozta gyümölcsét és sikerült beazonosítani azokat a géneket amelyek működése az öregedés folyamatával együtt megváltozik. Ezek után egy új munka kezdődött, mely során ezen génexpressziók befolyásolását vették célba.

A partneri kapcsolat ekkor kezdődött a NSE és a LifeGen Technologies között. Az NSE kutatói hatalmas tapasztalattal rendelkeznek a kozmetikumok és étrend-kiegészítők területén. Ennek a tapasztalatnak és LifeGen Technologies hatalmas gén adatbankjának segítségével több százezer génexpressziós vizsgálatot végezetek el, hogy a kozmetikumok és étrendkiegészítők egy új generációja születhessen meg.

Az ageLOC® egy új termékcsaládot jelent, amely az öregedés forrását veszi célba. Ezen források, ezen génexpresszió moduláció tehető felelőssé többek között az öregedés látható jeleiért is, mint amilyenek bőrünkön megjelenő ráncok, elszíneződések; valamint az öregedéshez köthető vitalitás csökkenés is. Az ezen a területen elért eredményeink klinikai tesztekkel is igazolhatóak.
Az ageLOC® Transformation esetében többek között az emberi bőrrel azonos struktúrájú sejtkúltúrákon is végeztek klinikai teszteket. Az egyik ilyen klinikai teszt során egyértelműen bebizonyosodott, hogy az ageLOC Transformation minden elemében megtalálható szalicin, már 48 óra elteltével sikeresen gátolta a bőröregedést okozó faktorok hatásait, mint amilyen a napsugárzás vagy légszennyezettzég okozta bőrkárosodás. A kísérlet során sikerrel aktiválódtak azok az enzimek amelyek a bőrsejtek fő védelmezői az öregedés hatásaitól és más külső stresszfaktoraitól is. (Geopaul R, et al.)

Az ageLOC® Vitality esetében a szellemi teljesítő képességre gyakorolt pozitív hatást egy 12 hetes klinikai tesztelés során vizsgálták. A vizsgálat során 28 és 50 év közötti férfiak és nők kognitív funkcióit vizsgálták hetente kétszer. A tesztet MyBrainTrainer.com összeállítása alapján készült és a következő paramétereket vizsgálták: 3 választásos reakció idő, rövidtávú memória, végrehajtó funkció, információ feldolgozás, minta felismerés, tudatos memória. A 12 hét elteltével átlagosan 20%-kal javultak a kognitív funkciók, a reakcióidő pedig átlagosan 14%-kal javult. (Ferguson SB, et al.)




Források:

New skin benefits identified for white willow bark extract, Authors: Remona Gopaul, Anna Langerveld, Jan Lephart, Helen Knaggs
Targeting age-related gene expression improves mental and physical vitality, Authors: Ferguson SB, Tan NZ, Dong YZ, Lu JH, Fisk NA, Wood SM, Zhu JS, Bartlett M.





















Veszélyes anti-aging kozmetikumok

Most megijedtél? Jól tetted! Mert egyáltalán nem mindegy, hogy mit kensz az arcodra! Ugyanis nagyon sok kozmetikum nemhogy a bőrsejtek öregítését végzi fiatalítás helyett, de sokszor akár az egészséget is veszélyezteti!





NAGYON SOK NŐ és férfi RENGETEG PÉNZT ÉS ENERGIÁT FEKTET A SZÉPSÉGÁPOLÁSBA, MÉGIS ELMARAD A SUGALlT ÉS REMÉLT EREDMÉNY, A REKLÁMOK ÍGÉRETEI ILLÚZIÓK MARADNAK!

Bőrünk állapotát rengeteg tényező határozza meg, az egészséges bőr mindig szép. A bőrnek leginkább megfelelő, irritáló anyagok nélküli bőrápolás akár kozmetikai gépek nélkül is látványos, ezért az otthoni bőrápoló készítményekkel valóban professzionális eredményeket lehet a mindennapi bőrápolásban elérni!
Semmit sem árul el a kozmetikum hatékonyságáról az ára, hogy hol lehet megvásárolni, bizonyos besorolások, mint „natúr”, „bio”, „bőrgyógyászok által tesztelt”, de még az sem, hogy „professzionális”. Egyetlen szempont alapján lehet eldönteni, hogy a kozmetikum hatékony-e, bőrbarát-e, ez pedig a tégelyen vagy csomagolásan megtalálható apróbetűs: a termék hivatalos összetevőinek a felsorolása (INCI Deklaration). Ez kerül a bőrre, a hatóanyagoknak kell bizonyítaniuk!

MIRE KELL FIGYELNÜNK?!

KÁROS KÉMIAI TARTÓSÍTÓSZEREK: ALATTOMOS ÁMÍTÁS!

A kozmetikumok több mint 95 százalékában megtalálhatóak. Leggyakoribb formája a parabének családja (az INCI összetevőkben minden, ami „-paraben”-re végződik!) A legújabb kutatások szerint a napsugárzás hatására háromszorosára gyorsítják a bőrsejtek öregedését! „Anti-aging”-nek szánt krém és „paraben”-re végződő összetevő? Nagyon gyakori tartósítószerek még a Triclosan, Imidazodilinyl Urea, Phenoxyethanol, Disodium EDTA stb. Ámítás, hogy „benne kell, hogy legyen” a kozmetikumokban! A tartósítás lehet bőrbarát is!

KŐOLAJSZÁRMAZÉKOK: AMIKTŐL A BŐR MEGFULLAD!

A csomagoláson Petrolatum (Vaseline) Paraffinum-Liquidum, Cera Microcristallina, Ozokerit (Petrol Wax), Ceresin (Petrol Wax). Olyan a bőrnek, mintha a fejünkre húznának egy nylonzacskót: elzárja a bőr légzését (az 5 százalék oxigént, amit a bőrön át vesz fel a szervezet!), leállítja bőr természetes védekezőképességét, s függővé tesz: ha elfelejtjük bekkeni a bőrünket, kellemetlenül feszül! Ha nehéznek érzi bőrén a krémet, melegben izzad alatta, kellemetlenül tapad, ragad az arcon, indokolatlanul tisztátalan, pattanásos a bőr, akkor nagyon valószínű, hogy kőolajszármazékos krémet használ! Rengeteg ajakápolónak is ez a fő összetevője, ezért van az, amikor valaki minden zsebében, táskában ajakápolót tart! Függővé vált! Ilyenkor abba kell hagyni a készítmények használatát, át kell térni értékes növényi olajokra! Az átállási időben (1-2 hét) kitartásra lesz szükség, mert elvonási tűnetek itt is léteznek!

SZILIKON OLAJ

Impregnáló hatása van, úgyanúgy mint a kőolajszármazékok, elzárják a bőr légzését, leállítják a természetes hidrolipid réteg termelődését. Azért alkalmazzák a kozmetikumokban, hogy kellemesebb érzetet adjon a bőrnek, a kozmetikumok konzisztenciáját javítják vele, illetve oldószerként használják. INCI nevei: Cyclohexasiloxane, Cyclopentasiloxane, Dimethicone, illetve összetevők, amikben a …siloxane… vagy a …methicone… szavak megtalálhatóak.

PARFÜM: A CSÁBÍTÓ MÉREG!

A leggyakoribb allergén anyag. Nincs az a bőrgyógyász, aki ne utasítaná el a bőrápolásban. Sajnos marketing eszköz, szószerint az orrunknál fogva vezetnek vele benünnket.  Ne hagyjuk! Ha kinyitunk egy kozmetikumot, legyen az arcápolás, testápolás, hajápolás, s egyből megcsap egy „kellemes” illat, akkor szinte biztosak lehetünk, hogy a leggyakoribb allergén anyag van a tégelybe zárva (az összetevők között Parfume vagy Fragrance néven ismerhető fel)! Teljesen felesleges a bőrápolás szempontjából, illatunkat úgy sem ez határozza meg, így inkább kerüljük el! Gyakran egyéb kellemetlen szagú és irritáló anyagok (káros kémiai tartósítószerek) „elfedésére” használják, illetve szagló érzékszervünkön keresztül próbálnak meg befolyásolni bennünket, hogy meghozzuk a „Megveszlek!” döntést!

KÁROS KÉMIAI FÉNYVÉDŐK: RÁKKELTŐ HATÁS!

Nemcsak allergizál, de egyes kísérletek szerint a májat is károsíthatja, sőt állatkísérleteknél hormonszerű mellékhatást is megfigyeltek. Egyik leggyakoribb fajtáját (OMC) a mellrákos sejtekben is kimutatták, ugyanabban a formában, mint ahogy gyakori napozószerekben előfordul: Octyl Methoxycinnamate (OMC), Ethylhexyl Methoxycinnamate, Benzophenone, Oxybenzone.

MITESSZER-, KOMEDÓKÉPZŐ HATÓANYAGOK!

A fent említett kőolajszármazékok mellett még a Cetearyl Alcohol, Eucerin, Isopropyl Myristate, Isopropyl Palmitate, Isopropyl Stearate, Lanolin.

ÖSSZETEVŐK, MELYEK “KIMOSSÁK” A BŐR TERMÉSZETES ZSÍRJAIT!

PEG- és PPG-származékok: oldószerként, emulgeálószerként és tensidként szolgálnak. Megzavarják a bőr barrier rétegét, irritáló hatásúak. UV-sugárzás hatására káros peroxidokat képeznek, melyek az arra érzékenyeknél például a napallergiát (Mallorca-akné) okozzák. INCI megnevezésük: összetevők, amik a következő szavakat tartalmazzák: Ceteareth, Ceteth, Ceteoleth, Laureth, Oleth, PPG, PEG, Polysorbate, Pareth, Steareth.

 Ezek után van egyáltalán mit tenni?

Természetesen van. Az ageloc technológia olyan egyedüli eljárások alkalmazása, mely teljesen kizárja a fent említett káros hatások mindegyikét! Eredményességét tekintve mégis messze felülmúlja, hatását tekintve korát megelőzve fejti ki azokat.
Részletekért keresd a következő cikket!














2016. március 1., kedd

A hosszú élet igazi titka

Dr Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel- díjra jelöltek.
Gyerekként egy farmon nőtt fel, St. Louis nyugati részén. Caládja az 50-es években kezdett marhákat tenyészteni. Akik ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektálták őket, a legjobb egyedeket pedig maguknak hagyták.
Az érdekesség az volt, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítették a marhatápot, sohasem szedtek semmilyen ásványt és vitamint.

Ez nagyon izgatta az ifjú Wallach-t, és egyszer megkérdezte az apjától: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Az apja nagyon bölcsencsak azt felelte neki: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.”
. Később mezőgazdasági iskolába ment, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kapott, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lett
.

Mikor évekkel később kutató állatorvosként dolgozott, a környezetszennyezésre szuper érzékeny egyedeket kellett megfigyelnie, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Munkája során a halál okainak feltárásához 17 500 boncolást végzett el, és a következő eredményre jutott:
Minden állat és ember, amely természetes halált halt, a tápanyag hiánya miatt halt meg.
A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be.

Kutatásainak rövid összegzése a következőkben olvasható:


„Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.

Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. Ezek keleten, Tibetben és Nyugat- Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepelnek James Hilton „ Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. Életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. Életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla a New York Times-ban és a London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…
Kelet- Pakisztában élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban a grúzok, akik szeretik a savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.
1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nél több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.
Az egyiken egy 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mutatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.
A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. És a 115. Házassági évfordulójukat ünnepelték.
A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai- szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.
A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.
Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korában halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pike- betegség, majd beszélünk róla.
Általában, ha nagyon hódolunk a csokoládénak és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.

A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. Júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer nősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 90 napig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a rekordok könyvébe.
Úgyhogy ne búsuljanak Uraim, van még remény!

Most pedig következzék egy kis tudomány:
Arizonában 1993. Novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztettek, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.
Három év múltán a kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek a számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek.
Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.
Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év.
Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.
Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha a hosszú életűek közé akarjuk sorolni magunkat.

Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposóaknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek.
Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.

Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos.

Szükségünk van 90 táplálék- kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat.”

Akkor ezen el lehet gondolkodni…
És ha átgondoltuk, megfelelően élni, megfelelő lépéseket megtenni. Hogyan lehet ezt manapság?  Erről is lesz szó….






2016. február 1., hétfő

Az öregedés mítosza




Mindenki öregszik, de vajon muszáj vakon végigbotladozni az éveken, bármit is hozzanak? Persze ez nem mintha választás kérdése lenne. Az emberek évszázadok óta szeretnék megfejteni, hogyan és miért öregszünk, és - ha lehet - miként tehetnénk ellene valamit. Az évek során ez a meg nem szűnő, fiatalság iránti vágy számtalan buta, sőt egyenesen nevetséges krémet, csodafőzetet vagy praktikát szült.
Ugyanakkor az elmúlt évtizedek egynémely páratlan és figyelemre méltó kutatási eredményei  által napvilágra került, öregedéssel kapcsolatos információk rendkívüli jelentőségű öregedésgátló áttöréseket eredményeztek.
Ezen kutatási eredmények az öregedés forrásával kapcsolatosak, mely forrás a génekben van elrejtve. Mára már ismertté vált, mely géncsoportok játsszák a legfontosabb szerepet az öregedésben, így emlékeztethetjük őket arra, hogy fiatalkori működésükhöz hasonlóan viselkedjenek. Csakúgy, mint a számítógép. Ahogy telik az idő, a gép nem úgy funkcionál, mint új korában: vírusos lesz, lefagy, mi ilyenkor a teendő? Megjavíttatni! Pontosan ugyanezt lehet tenni a génekkel, mégpedig újraaktiválni.